Chapter 2

*Sziasztok! Bár, nem volt a terveim között az, hogy ilyen hamar hozzam a második fejezetet, de most mégis megtettem. Remélem örültök neki, s hogy ennél is megtiszteltek majd a véleményeitekkel. :) Nah, nem is húzom tovább az időt. Csak még annyit, hogy a kattintásokat, és a kommenteket amit az előző fejezet alá írtatok, nagyon szépen köszönöm, válaszoltam is rájuk. :) S akik a chat-be írtak, azoknak is köszönöm! - Kellemes estét!*

~Dóry~

~Az új lakótárs~

(Kristen)

...Miután apám elmotyogta az ilyenkor szükséges felhívásokat, és köszöntéseket bejelentette, hogy egy új tanárral bővült a tanári kar. Mindenki értetlen susmorgásba kezdett, hogy ki lehet az, és hogy mit fog majd tanítani nekünk ez az új tanár?!

Pár perc fáziskéséssel, apám mellett megjelent egy fekete öltönybe és sötétfarmerbe öltözött alak. Kinek az arcát még nem láthattuk. S egyszer csak megfordult. Mivel, a teremben lévő diákoknak az arcán döbbenet játszódott, így nem tartottam attól, hogy rajtam is észreveszik a döbbenet jelét. Felismertem, ő volt az kivel a „kávégép automatánál” futottam össze. Kiről az volt az első véleményem, hogy egy egoista barom. Ha, már ez volt az első benyomásom róla, akkor mi lesz majd még itt a tanítások folyamán?

Mint megtudtuk, ő lesz a mi új testnevelés tanárunk. Tesi? Ó, azzal remélhetőleg nem lesz semmi problémám. Csak ne kelljen, röplabdáznom. Mert azt a sportot ki nem állhattam, eddigi életem során. Inkább a foci volt mindig is az erősségem. Igaz kicsit vicces, hogy egy lánynak a foci az erőssége, de van ilyen.

Miután bemutatkozott kedves tornatanárunk, ki is csengettek. Hogy én ennek mennyire örülök. Már, azt hittem agy görcsöt kapok az előttünk ülő pompon lányoktól. Amiért Mr. Pattinson-ról fantáziáltak. Kifele menet Jeremy-vel még egy pár szót váltottunk, majd amikor megjelent a barátnője, akit be is mutatott rögvest. Leilanak hívják, mint megtudtam. Igazán kedves lánynak tűnik.

-       Hahó Krissy! –legyezgetett a szemem előtt barátnőm.

-       Mondtam már, hogy ne hívj így! –szóltam rá. Ugyan is utáltam, ha így hívott.

-       Oké. Na, szóval arról lenne szó, hogy mivel a mi házunk. Vagy is amit, bérelünk… úgy is olyan nagy, mi lenne ha Sissy velünk lakna? –tette fel a kérdését. Mely ellen semmi kivetni valóm nem volt. Plusz egy személy a házban rajtunk kívül, csak is jó ötlet lehet.

-       Nekem semmi kifogásom ez ellen. –feleltem, mosolyogva Sissy-re.

-       Köszönöm. –ölelt meg mind a kettőnket boldogan.

Mikor már kiölelgettük magunkat, gondoltam felhívom anyát, hogy otthon mi a helyzet. De persze, egyből rájött, hogy igazából az én kis hercegnőmre voltam kíváncsi. Mikor meghallottam a hangját, amint engem hiányol. Akkor abban a szent minimumba azt terveztem, hogy hazarohanok ő hozzá. Hiányzott. Jobban, mint bármi vagy bárki más. S ez, szerintem így is van rendjén.

Sajnos a kislányommal folytatott kis beszélgetést, a csengő éles hangja zavarta meg. Így képtelen voltam tőle elbúcsúzni, s bemenni az „első órára”, ami a tesi volt.

Mivel Sarahnak nem velem volt órája, így az új lakótársunkkal Sissyvel léptünk be a tornaterembe. Ahol minden szempár ránk szegeződött. Aminek az okát egyáltalán nem értettem először, majd aztán, mint derült égből a villámcsapás, úgy ért utol a felismerés, hogy épp miattam nézz mindenki minket. Ugyan is, ha úgy vesszük a tanárokon kívül senki se tudta, hogy mostantól én is napközben fogom folytatni a sulit.

-       Ti bizonyára, Kristen Stewart és Elizabeth Park vagytok. –jelentette ki, mint sem kérdezte Mr. Pattinson.

-       Tudtommal igen. –feleltem. Mire, ő összehúzott szemekkel méregetett. – Ha… csak nincs –e még rajtunk kívül egy másik Kristen, és Elizabeth. –vettem fel a legszebb mosolyom. Mire, megforgatta a szemeit.

-       Na, hogyha így kiszórakozta magát Stewart, akkor üljenek le valahova. – intett a többiek mögé.

-       Ahogyan óhajtja tanár úr. –vágtam rá, mire csak szimplán hümmögött.

Nem tudom miért, de tetszett, hogy így már az első nap kétszer is sikerült ki idegelnem. Úgy látszik visszatért a régi Kristen. Aki szereti ki idegelni a tesi tanárt. Ügyes vagy Kris. –pacsiztam le magammal.

Majd ő is kezdte a szokásos dumát mondani, hogy milyen lehetőségek… pontosítok, milyen sport versenyek közül válogathatunk majd. Mert ő szeretné, ha az idén az iskola nyerne az előttünk álló bajnokságokon. Mire végzet a mondani valójával, már azt hittem menten elalszok. De most komolyan, miért kell állandóan azokat a felhívásokat elismételni, amit már vagy ezerszer, ha nem többször hallottunk?

-       Valami hozzá fűzni valója lenne, Mrs. Stewart az imént hallottakhoz? –kérdezte gúnyos mosollyal, amint meghallotta a felszabadult sóhajtásom.

Hogy a fenébe van ennek ilyen jó hallása? –kérdeztem magamtól, felhúzott szemekkel rá nézve.

-       Nem nincs. –vágtam rá, viszonozva a gúnyos mosolyt.

-       Reméltem is.

A válaszán csak egy aprót hümmögtem, majd mivel megszólalt a csengő, azon voltam, hogy minél előbb távozzak a teremből. De még hallottam amint, hangosan felhívta a társaim figyelmét arra, hogy holnap az első két óránk tesi lesz, s hozzuk magunkkal a felszerelésünket. Remek. Két órán keresztül, égethetem majd magam „ő nagysága” előtt!

Kiérve a teremből, egyenest Sarah-oz igyekeztem. Ki vidáman közeledett felém.

-       Tudod, imádom az egyetemet. Képzeld, miközben a kávégéphez igyekeztem egy jóképű pasinak ütköztem neki. Azok a kék szemek, és az a test… ahw…

-       Sarah! –szóltam rá, mielőtt itt helyben elolvad.

-       Jól van, na. –emelte fel a két kezét.

-       Folytasd… mert addig úgysem fogsz békén hagyni. –adtam meg magam.

-       Na, szóval. Mikor neki ütköztem, ugye mind a ketten hanyatt estünk. Pont úgy, hogy ő volt alul én pedig felül. –amikor az ajkait mosolyra húzta, akkor már sejtettem, hogy a jelenet újra lejátszódik a szemei előtt. – Egy pár percig abban a pozícióban voltunk, majd mivel kicsit kellemetlenül éreztem magam, és nem akartam, hogy az egész suli minket bámuljon így fölkeltem róla. Bemutatkoztunk egymásnak. Vagyis, csak a nevét tudtam meg, ahogyan ő is az enyémet.

-       És, hogy hívják a te „új bálványodat”? –kérdeztem.

-       Tomnak. Aj, azok a szemek… hm… - sóhajtott egyet, majd a képzeleteibe merült.

Közben Sissy is csatlakozott hozzánk, ki mikor nem értette barátnőm viselkedését elmeséltem a valódi okát…

Nagy megkönnyebbülésemre, már délben hazamehettünk, most már az új lakótársunkkal együtt.

Hazaérkezve, boldogan öleltem magamhoz az én pici kislányomat. Akinek Sissyt is sikerült rögvest levennie a lábáról. Hát igen, a kisasszonynak nagy a bűvereje. Akár csak az apjának volt. Ezt a „képességet” és a tengerkék szemeket Steven-től örökölte. Legalább ő megmaradt nekem belőle. –gondoltam magamban, miközben Sissynek segítettünk berendezgetni az egyik szobában. Eközben anya, ennivalót is készített számunkra, amit mi készségesen el is fogyasztottunk. Miután anya elbúcsúzott tőlünk és hazament, mi a csajokkal a nap további részét filmezéssel töltöttük...