Chapter 6

~Egy pár srác megismerése, és a tánc~

(Robert)

Amint a nagy mutató a tizenkettőhöz ért, fellélegezetten álltam fel a karosszékből, a munkatársaimmal egyetemben. Nem is értem, hogy akkor minek vettek fel minket a tanári karba, ha mindent hegyiről – hegyiről elismételnek vagy hatvanhatszor? Az oké, hogy az iskolaigazgatójának ez benne van a munkakönyvében, de akkor is. Nem hiszem, hogy létezik olyan ember, aki nem tudná, hogy mit és hogyan.

Elköszönve mindenkitől, rohantam ki a parkolóba a kocsimhoz, ahol Tom már unalmában a kocsim motorháztetejére feküdt fel.

-       Ha nem szállsz le azonnal a kocsim motorháztetejéről, meg ölek. –ripakodtam rá. Ugyanis erre az egyre, nagyon is allergiás tudtam lenni. 

-       Bocs. Csak elfáradtam. –ugrott le mellém, majd miután kinyomtam a riasztót, bevágódtunk a kocsiba.

-       Na, és sikerült találkoznod, Miss. szépséggel, akinek sikerült szó szerint levennie a lábadról? –kérdeztem, pár perccel később, mikor már utón jártunk hazafelé.

-       Ja, hogy ő vele? Igen sikerült. –mondta az ablak felé fordítva a fejét.

-       Csak ennyit mondasz? Tegnap meg be sem állt a szád. –hitetlenkedtem.

-       Még is mire vagy kíváncsi? Nem volt sok időnk beszélgetni egymással. Ugyan is jöttek a barátnői, akikkel el is sietett. Bár, az a két bige sem volt rossz. –húzta kaján vigyorra a száját.

Ajaj, ez semmit, jót nem jelent. Legalábbis ha Tom barátomról van szó. Ilyenkor általában, perverzebbnél – perverzebb jelenetek játszódnak le a fejében. Amikre egy cseppet sem vagyok kíváncsi, így bekapcsolva a rádiót hallgattuk, mind ameddig haza nem értünk.

***

Lassan hét óra, s Tom pedig még mindig nem jelentkezett az óta, amióta Bobby-val elmentek tőlem. Nem értettem, hogy mi olyan sürgős elintézni valója volt, de úgy voltam vele, hogy ha majd a tudtomra akarja adni, akkor úgy is, el fogja mondani. Mivel fél nyolcra volt megbeszélve a srácokkal a találkozó, a JOJO-ba, így jobbnak láttam elindulni. Miután, elköszöntem a kis angyalkámtól, és Lizzytől el is indultam otthonról…

Megérkezve a törzshelyünkre, lassú léptekkel indultam a bejárat felé. Belépve az ajtón, a srácokat ki is szúrtam rögvest a szokásos helyünkön.

-       Sziasztok. –köszöntöttem őket sorba, majd helyet foglaltam Bobby mellett. –Hát Tomot hol hagytad? –kérdeztem, ugyanis azt hittem ő már itt van.

-       Bármelyik pillanatban megérkezhetnek. –válaszolta.

-       Megérkezhetnek? De kivel?

-       Nem tudom. Elkérte a kocsimat, mert van egy pár ismerőse, akiket meghívott, hogy csatlakozzanak hozzánk. –mondta váll rántva.

-       Remélem, valami bombázó csajokat fog hozni. –áhítozott Sam, kivel Marcus egyből le is pacsizott.

-       Javíthatatlanok vagytok. –nevettem, majd úgy döntöttem, hogy elbattyogok a pultig.

-       Helló idegen! A szokásosat? –hajolt föl a pult mögül, Nate.

-       Szia. Jah, jöhet. S a srácoknak is még egy kört.

Majd miután Nate, kiszolgált és egy italokkal felpakolt tálcát nyomott a kezembe, tértem vissza az asztalunkhoz. Ahol, Tomot és három csajt láttam, akiknek az arcát nem láttam. Amint a tálca az asztalra ért, minden szempár rám szegeződött. S ekkor az egyik lánynak a tekintete ismerősként kapcsolódódott össze az enyémmel.

-       Ez nem lehet… -

Hogy ezt hangosan is kimondtam volna –e nem tudom, bár az is lehet, hogy csak magamban. Nem tudtam… de jelen pillanatban nem is ez foglalkoztatott, hanem az, hogy ő mit keres itt?

(Kristen)

Egész út alatt Tom viccesebbnél – viccesebb poénjaival, és a barátaival, való történeteivel szórakoztatott minket. Megérkezve egy hangulatos kis helyre, minek a tetején a JOJO felirat állt, kivilágítva. Tom elmondása szerint, amikor csak tehetik, mindig ide jönnek, s buliznak egy jót. Miközben mind kiszálltunk a kocsiból, a helyet egyre többen kezdték megszállni. Ami kicsit meg is döbbentett. Ha ennyien járnak ide, akkor mi, hogy – hogy nem tudtunk róla? –tettem fel magamnak a kérdést, amivel próbáltam nem foglalkozni.

-       Hölgyeim. –tárta ki előttünk az ajtót Tom.

-       Köszönjük Uram. –pukedliztem viccelődve.

Rengetegen voltak itt. Amit nem is csodáltam. Hiszen maga a hely is hangulatos volt. A falak barna és kék színben domináltak, míg a pubokban lévő egy – és két személyes bőrfotelek fekete színben. A falakon egy – egy híres legendás énekes képe tündöklött.

Bár, nem volt a helyiség telis – teli, csillogó – villogó csecsebecsékkel, mégis kihangsúlyozta azt, hogy kellemes kis hely.

Majd Tom egy olyan asztalhoz vezetett minket, ahol már három srác ült.

-       Szevasztok srácok. –fogott mindegyikőjükkel kezet. – Csajok ők itt Sam, Bobby és Marcus.

-       Tomnak te hazudtál nekünk. Hisz eszek a csajok, észvesztően bombázok. –verte vállon, Tomot Sam. Azt hiszem így hívják, a szökés – leginkább barna göndör hajú srácot.

-       Sarah, és ők pedig itt a barátnőim, Kristen és Sissy. –mutatott be minket barátnőm.

-       Foglaljatok helyet, lányok. –kért minket, Sam.

Kinek a kérésének eleget is tettünk.

-       Rpattz, nem jött el? –szólalt meg Tom.

Majd mielőtt tudomást szerezhettem volna arról, hogy ki is azaz Rpattz, egy italokkal megtelt tálca landolt az asztalra. Mire minden szempár abba az irányba meredt, amerről a tálca az asztalra került. S ekkor megláttam őt.

Kinek az arcán ugyanazt a meglepődést vettem észre, mint amilyen az enyémen is lehetett.

Még is hogy került ide? Csak tán nem, pincérként dolgozik másodállásban? –ezen a feltevésen, szívesen felnevettem volna, de akkor biztosan hülyének néztek volna, az asztalnál ülök.

-       Áh, végre itt vagy haver. –állt fel, ki egy baráti öleléssel köszöntötte Robot. – Gondolom, neked nem kell bemutatnom a lányokat.

-       Hogy – hogy? Rob ezt nekünk nem is említetted.

-       Ugyan már Bobby. Rob semmit sem tudott erről. Ha tudott volna, akkor el sem jött volna.

-       Lányok. –biccentett felénk ROb.

Mire mi is csak biccentve köszöntöttük őt. Mégis hogyan köszönhettünk volna neki? Mint pl., szia Rob, vagy Jó estét tanár úr?

-       Rob, te honnan ismered a csajokat? –tette fel a kérdést, Bobby, miután Rob helyet foglalt mellettem, ugyanis csak itt volt üres hely.

-       A suliból. De, ha nem probléma akár témát is választhatnánk. –feleltem, Rob helyett.

Ha nem a tanárom lenne, talán meg is sajnáltam volna. De, mivel el tudom képzelni, hogy milyen kényelmetlen lehet neki ez a helyzet, ami ugyan úgy a mi számunkra is az, így megpróbáltam terelni ezt a témát. Ami láthatólag sikerült is, ugyan is Bobby és Marcus megállás nélkül kezdtek el hülyéskedni egymással, a mi szórakoztatásunkra. Robra pillantva, ő is engem nézett. Ami, zavarba is hozott. Nem értettem, hogy miért. De próbáltam nem ezzel foglalkozni.

Amikor egy pörgős szám csendült fel a hangfalakból, a fiúk felkértél a lányokat táncolni, kik boldogan mentek is velük. Hívtak volna engem is, de én nekem azonban még nem volt kedvem hozzá.

Az asztalnál csak is én és Rob maradtunk. A kettőnk közé beálló csöndet, ő szakította meg.

-       Köszönöm, hogy elterelted a srácok figyelmét arról, hogy én honnan is „ismerlek” titeket.

-       Nincs mit. –feleltem, miközben kortyoltam az italomból.

-       Kérdezhetek valamit? –kérdezte.

-       Már megtette.

-       Akkor kérdezhetek két dolgot?

-       Az első megvolt, jöhet a második.

-       Miért sírtál, ma ott a tornateremben?

-       Ha lehetséges erre nem válaszolnék. Régi történet, aminek az emléke most újra felszínre tört.

-       Értem. Mi lenne, ha táncolnánk egyet? –nyújtotta felém a kezét, mikor hirtelen felpattant mellőlem.

-       Most ezt komolyan kérdezte, vagy csak viccelt? –húztam fel a szemöldökömet, kíváncsian.

-       Először is, ha sulin kívül vagyunk, kérlek, tegezz. Másodszor pedig, tényleg komolyan kérdeztem.

-       Rendben. Miért is ne? Csak aztán, nehogy megbánjam. –vontam vállat, majd belehelyezve a kezemet az ő tenyerébe, hagytam, hogy felvezessen a többi táncoló emberek közé.

Hogy az égiek szórakoznak –e velem, avagy csupán csak a véletlen műve az egész az, hogy épp egy lassú számot játszottak? Nem tudtam eldönteni. Azonban, Rob nem is hagyott sok időt a gondolkozásra, ugyan is a karjaimat a nyaka köré kulcsoltam, míg a sajátjait a derekamra. Majd így kezdtünk el táncolni.

Valami furcsa érzés kerített a hatalmába, amikor tudatosult bennem, hogy kinek a karjai fonódtak a derekam köré, s kinek az illata tódul az orromba. Abban az egyben biztos voltam, hogy nem a gyűlölet érzése volt ez. Hanem valami más…

Ezt a díjat Beky -től; blood girl -től és Cukker - től kaptam. Akiknek, borzasztóan köszönöm. Bevallom, eléggé megleptek, hogy gondoltak rám. :$

Tulajdonképpen nekik ^ hármójuknak, húgocskámnak - Gabicának, és amiért ennyi kommentet írtatok az előző részhez, azért is írtam meg nektek mára ezt a fejezetet. ;) Remélem, tetszett. S hogy véleményezitek is majd. :$

Csók:Dóry